Magyar English
Sunayna Oldala - Rólam

 

Rólam

 


SunaynaSzegedi Anitahastáncjógaindiaitánc



Üdvözöllek!

 

 

   A nevem, Szegedi Anita. Művésznevem Sunayna, ami hindi szó, jelentése: "GyönyörĹ‘ szemek".

 

   5 éves koromtól életem része a tánc, ekkor ismerkedtem meg a jazzbalett alapjaival. Belekóstoltam a társastáncokba is. 1999 óta táncolok showtánc kategóriában a Grapevine Tánciskolában (step, jazz, show, karakter táncok, valamint klasszikus balett).  

 

 

***

 

 

   2003 óta foglalkozom az orientális tánccal (hastánccal), Danka Noa Barbarának köszönhetem e tánc alapjait.

Saját élményem a hastánccal kapcsolatban:

   "A hastánc rendszeres gyakorlása alatt észrevettem apró változásokat. Az alapmozdulatok  lazították a csípĹ‘met és a derekamat. Az egyensúlyérzékemet is fejlesztette a ’féllábas’ alaptartás, valamint a térdeimnek is kellemes volt. Megéreztem, mennyire nĹ‘ies tudok lenni. Megtaláltam azt a stílust, amit leginkább a magaménak éreztem. A kifinomult karmunka, a lágy mozdulatok teljesen belülrĹ‘l jöttek. Az izolációk könnyítették a többi táncstílus kivitelezését is. A hastánc volt az elsĹ‘ műfaj, ahol egyedül szólózhattam a színpadon. MérföldkĹ‘nek számított az életemben. Ismert zenére improvizálhattam egyedül, általam tervezett ruhában, sminkben és ékszerekben. Rendkívüli módon fejlesztette az önbizalmamat." - Ezeket, és ezekhez hasonló kellemes érzéseket/élményeket próbálok továbbadni tanítványaimnak, hogy kilépjenek a mindennapok szürkeségébĹ‘l, és kellemes órákat töltsenek együtt.

 

 

   2008 júliusától Balla Tünde Aziza tanítványaként orientálistánc oktatóként tanultam, hogy tudásomat, képességeimet fejlesszem és hatékonyabban tudjam átadni ismereteimet e téren tanítványaimnak. 2009 januárjában kiválóan megfelelt eredménnyel tettem le az oktatói vizsgát. (A felnĹ‘ttképzéshez szükséges hatósági engedéllyel: 01-0014-07 és FAT akkreditációval: PL 2597 rendelkezik. Kompetenciák: orientális folklór és show-hastánc-oktató.)


     Tudásomat folyamatosan bĹ‘vítem oktatók, művészek segítségével. A következĹ‘ tanároktól volt szerencsém eddig tanulni: Balla Tünde Aziza, Seres Zoltán, Nadah, Magdy El-Leisy, Saida, Kecskeméti Anett Kahena, Shafer Katalin, Bornemissza Kata, Bartos Noémi, Aida Nour, Mohamed Kazafy, Tóth Bea, GyĹ‘rffy Katalin, Malova Vivi, Székely Maya, Nieto Mercedes, Shaba, Dina Jamilah, Dawlat, Gaby Shiba, Lubna Emam, Nagwa Fuad, Nour, Ousama Emam, Tia, Safieh Szandra, Lebenszky Lívia, Mester Anita, Vitális Anna, Dalila of Cairo, Chellcy Rietsma, Brebán Katalin, Randa Kamel, Mohamed Shahin, Virág Judit, Guan, Yousry Sharif, Rahul Acharya, Vágó Szilvia.

 

 

aziza

 

 

azizahastánckecskemétbudapestszegedianita

 

 

***

 

 

2007-ben becsöppent az életembe a bollywood-tánc. Teljesen magával ragadott ez az életérzés, ezért 2009 márciusában szintén az Aziza Art Mozgásműhelyben folytattam tanulmányaimat bollywood-tánc szakon (radzsasztáni, templomi és bollywood alapok) Tyahun Csillánál.  Ezután a bharatanatyam rejtelmeiben mélyedtem el. 2012 júliusában megtaláltam India klasszikus táncai közül a számomra legkedvesebbet: az odisszit. Ezt a csodálatos és bájos kelet-indiai stílust Túri Virág Rékánál tanulom.

 

 

***

 

 

     Valamint az Aziza Art Bt. szervezésében 2011 januárjában eredményesen elvégeztem a bellyfit mozgástréning oktatói képzését (3-180020 nyilvántartási számú művészeti képesítés).

 

 

***

 

 

   2009-ben beiratkoztam a Bhaktivedanta Hittudományi FĹ‘iskolára, jógamester szakra. Itt képzett tanárok segítségével mélyítem tudásomat a hatha jóga területén, továbbá India vallásába és filozófiájába is bepillantást nyertem. 2012 szeptemberétĹ‘l a teológia szakra is felvételt nyertem.

 

 

 

bhf

 

 

***

 

 

2011-ben a Fitness Akadémián az OKJ-s minĹ‘sítésű Sportoktató (Aerobik edzĹ‘) vizsgát is letettem.

 

 

***

  


   Rendezvényeken vállalok fellépéseket. Repertoáromban a klasszikus megance (raqs sharki) és a modern, eszközös hastánc mellett megtalálható az indiai (odisszi és bollywood-i) tánc  is.


   Magánórákat vállalok Kecskeméten a Grapevine Tánciskolában. Tükrös terem és igény szerint eszközök biztosítottak. További részletek e-mailben:  szegedi.anita6@gmail.com

 

 

 

 

 

 

Referenciák (a teljesség igénye nélkül):


- I. Bellydance Artistique Gala Show, Gyöngyös (Baraka Hastánc csoporttal)

- Tribal Fest Budapest VOL 5, Budapest (Baraka Hastánc csoporttal)

- Amman Étterem, Budapest

- Villa Govinda, Olaszország (Parvati Odisszi Tánccsoporttal)

- Dancing Stars - Horvátország (turné) 2013, 2014, 2015

- Halaweyat Hastánc Gála - vendég művész, Budapest

- Óbudai Kulturális Központ, Budapest

- Intercontinental Hotel, Budapest

- Ratha Játrá Fesztivál 2012, Budapest

- Mercedes-Benz gyár, Kecskemét

- SYMA Sport- és Rendezvényközpont, Budapest

- Forgó Étterem, Dunabogdány

- Forster Vadászkastély és Szálloda, Bugyi

- SIN Kulturális Központ, Budapest

- Budapesti Hare Krisna Templom és Kulturális Központ, Budapest

- Táncolj, SOHO, Budapest

- Lialina Étterem és Klub, Budapest

- Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ, Kecskemét

- Hotel Benzcur, Budapest

- Angyalföldi József Attila MűvelĹ‘dési Központ, Budapest

- Gerébi Kúria Hotel és Lovasudvar, Lajosmizse

- Thermal Hotel, Visegrád

- Mesés Shiraz Hotel, Egerszalók

- Bucka Hotel, Bugac

- Hotel Marilyn, Kecskemét

- Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét

- Sasfészek Étterem és Rendezvényház

- Hotel Aero, Jakabszállás

- Holló Lakodalmas és Vendégház, Katonatelep

- Granada Wellness Hotel, Kecskemét

- Sport Hotel, Kecskemét

- Tanyacsárda, Lajosmizse

- Hírös Hét Fesztivál, Kecskemét

- Nyerges Hotel, Monor

- II. Keleti Népek Fesztiválja, Egerág

- Kecskeméti AmatĹ‘r Művészeti Fesztivál

- Bajor SörözĹ‘ és Étterem, Kecskemét

- Riadh Palms Hotel, Tunézia

- Malom Központ, Kecskemét

- Németországi turné: Das Phantom der Oper

- I-III. Kecskeméti Grapevine Showtánc Gála

- Szentkirályi ásványvíz show-műsor, Szentkirály

- Művészetek Palotája, Budapest

- Hotel Három Gúnár Rendezvényház, Kecskemét

- Phoenix Mecano, Kecskemét

- Törökország, Tekirdag

- Solti Teleki Kastély

 

 

 

 

 

Verseny eredmények:

 


2015:

 

-VI. Kecskeméti Hastáncverseny - Arany minĹ‘sítés (Profi felnĹ‘tt II. szóló)

-VII. Cairo! Festival Budapest - Star Team kategória III. hely (Baraka Bellydance Group)

 

 

2014:

 

-Hattyúbál 2014 III. helyezett (Odisszi-balett fúzió)

 

-Miss Bellydance Hungary 2014 - X. hely

 

-VII. Westoriental Hastáncfesztivál - Arany minĹ‘sítés (Profi felnĹ‘tt klasszikus szóló), - Arany minĹ‘sítés és kategória gyĹ‘ztes (Profi felnĹ‘tt show csoport) Baraka Bellydance Group

 

-Pressburg Dance Fest (Bratislava) - II. hely (Félprofi fúzió szóló), I. hely Baraka Bellydance Group

 

-VI. Cairo! Festival Budapest - Star Team kategória II. hely (Baraka Bellydance Group)

 

-Divat- és Sporttáncok Magyar Bajnoksága - FelnĹ‘tt belly dance csoport-kelet tánca/show A kategóriában I. hely (Baraka Bellydance Group), FelnĹ‘tt belly dance-kelet tánca/show A kategóriában VI. hely (szóló)

 

-V. Kecskeméti Hastáncverseny - FelnĹ‘tt I. csoport profi kategóriában arany minĹ‘sítés (Baraka Bellydance Group)

 

 

 

2013:


- III. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny - arany minĹ‘sítés fantázia haladó kategóriában (különdíjak: egyediség-kreativitás, megjelenés-kosztüm, abszolút gyĹ‘ztes haladó szóló, abszolút gyĹ‘ztes fantázia mezĹ‘ny, irányvonalak gyĹ‘ztes fantázia haladó érzések-hangulatok, zeneválasztás-ritmus)

 

 

 

2013:


-Hattyúbál 2013 - III. helyezett (Jógatánc duó, Odisszi duó)

 

-II. Star of the Orient Hastáncverseny - profi felnĹ‘tt szóló kategóriában 2 arany minĹ‘sítés (Just a dream, Kis séta)

 

-Perzsa tánc verseny - II. helyezett

 

 


2012:


-Hattyúbál 2012 - I. helyezett (Jógatánc szóló)

 

-IDO World Dance Show Championship 2012 - Nagy produkció kategóriában V. helyezett (Kígyókirály)

 

-I. Star of the Orient Hastáncverseny - profi felnĹ‘tt I. szóló kategóriában ezüst minĹ‘sítés

 

-IDO European Dance Show Championship 2012 - Nagy produkció kategóriában III. helyezett (Kígyókirály)

 

-Divat- és Sporttáncok Magyar Bajnoksága (IDO) - FelnĹ‘tt hastánc szóló I. helyezett és FelnĹ‘tt bollywood duó (Pásztor Zita) I. helyezett

 

-Samila III. Országos Hastáncverseny - Profi felnĹ‘tt szóló kategória II. helyezett (arab dal), tanítványok haladó csoport kategóriában III. helyezettek (Markacz Gitta, Szűcs Boglárka)

 

-IFMD 2012. - IV. helyezett felnĹ‘tt kiscsoportos show tánc formációban (bollywood-i: Hojsza Henrietta, Pásztor Zita, Zakupszky Nóra)

 

-XXI. Országos FelnĹ‘Ĺ‘tt Táncművészeti Fesztivál - II. helyezett kisformációs karakter táncban (bollywood-i: Hojsza Henrietta, Pásztor Zita)

 

 

 

2011:


-VII. Szolnoki Országos Hastáncverseny - Profi felnĹ‘tt egyéni kategóriában 3. helyezés

 

-I. Pearls of Bellydance Országos Hastáncverseny - Profi felnĹ‘tt szóló kategóriában különdíj

 

-II. Kecskeméti Országos Hastáncverseny - Profi felnĹ‘tt szóló kategóriában 3. helyezés (raqs sharki kategória)

 

-Miss Hastánc Hungary 2011 - 7. helyzés

 

 

 

2010:


-I. Kecskeméti Országos Hastáncverseny - Profi felnĹ‘tt szóló kategóriában 1. helyezés (modern kategória)

 

-Miss Hastánc Hungary 2010 - 9. helyezés

 

-II. His Eliqaa FelnĹ‘tt AmatĹ‘r és Profi Magyar Hastánc Bajnokság - FelnĹ‘tt profi szóló kategóriában I. helyezés és a FelnĹ‘tt Hastánc Magyar Bajnoka cím

 

 

 

2009:


-His Eliqaa I. Országos hastáncverseny: IV. helyezés profi szóló kategóriában

 

-II. Makói Országos AmatĹ‘r és Profi Hastáncverseny: III. helyezés profi felnĹ‘tt csoportban (Zakupszky Anna, Szűcs Édua)

 

-XVIII. Országos FelnĹ‘tt Táncművészeti Fesztivál: I. helyezett szóló karakter táncban (bollywood-i)

 

 

 

2008:


-Bellydancer of the Web - kategóriagyĹ‘ztes: dobszóló duó (Kahenával) és bollywood duó (Kahenaval)

 

- Lulu wa almaz - Gyöngy és gyémánt - hastáncruha-tervezĹ‘: II. helyezett

 

- I. Eli Shanti Hastánc Fesztivál, MezĹ‘kövesd - Közönségdíj: I. helyezés (Kahena, Hortobágyi Réka)

 

 

 

2007:


- Ras El Sena országos hastáncverseny II. hely - bollywood (Kahena)

 

- I. Országos MinĹ‘sítű Egyéni Hastáncverseny: II. osztályú minĹ‘sítés és különdíj

 

- I. Szentesi Hastáncverseny: 2. helyezés duóban - dobszóló (Kahena)

 

 

 

 

Workshopok:

 

2016:

-Bollywood vol.1, vol.2


2015: 

-Arab dal, Hédervár

-Saidi, Hédervár

-Bollywood, Budapest

 

2012:

-Modern hastánc karddal, Kecskemét

-Bollywood, Kecskemét

 

 

2011:

-Bollywood, Budapest

 

 

2009:

-Modern hastánc, Egerszalók

-Khaliji, Kecskemét

-ATS törzsi, Kecskemét

-Modern hastánc, Kecskemét

-Bollywood, Kecskemét

 

 

2008:

-Modern hastánc, Kecskemét

 

 

 


Önálló estek, melyekben részt vettem:


-Dancing Stars Turne - Croatia (2013, 2014, 2015)

-Színek kavalkádja (2011) (Grapevine)

-Hollywood-i filmkockák (2010) (Grapevine)

-Országok táncai (2009) (Grapevine)

-Kelet Lányai Hastánc Est (2008) (Kahena)

-Vegyes show-műsor (Grapevine)

- Ír-est (2006) (Grapevine)

- Szavannák Királya című tánc-show az ország több pontján (Grapevine)

- Black and White (2002) (Grapevine)

- 10 éves jubileumi műsor (Grapevine)

 

csoport

 

 


© 2008-2009 Szegedi Anita. Minden jog fenntartva.